Az esküvő megtervezésekor rengeteg döntést kell meghozni. Helyszín, vacsora, zene, dekoráció, fotós, ruha és még számtalan apróság. Ezek mellett sok pár számára az is fontos kérdés, hogy pontosan hol és milyen körülmények között mondják ki egymásnak az igent.
Ebben lehet jó megoldás a szertartásvezető.
A szertartásvezető által tartott ceremónia nem hivatalos házasságkötés. Ez azt jelenti, hogy a jogi házasságkötés külön történik, a nagy napon pedig egy személyre szabott, ünnepi szertartás keretében élhetitek meg a pillanatot.
Ennek egyik legnagyobb előnye a szabadság.
Nem feltétlenül kell alkalmazkodni egy hivatal időpontjaihoz. Nem kell kizárólag olyan helyszínt választani, ahol hivatalosan is lehet házasságot kötni. Lehet a ceremónia egy gyönyörű kertben, egy tóparton, egy kastélyban, egy erdei helyszínen vagy akár egy olyan helyen, amelyhez személyes emlék köt benneteket.
A másik nagy előny a személyesség.
Egy szertartásvezetővel lehetőség van arra, hogy a ceremónia rólatok szóljon. Megjelenhet benne a megismerkedésetek története, egy közös emlék, egy kedves szokás, egy vicces történet vagy bármi más, ami számotokra fontos.
A hangulatot is Ti alakíthatjátok. Lehet romantikus és megható, könnyed és vidám, vagy akár a kettő kombinációja.
A jó szertartásvezető nem egy kész sablont mond fel. Figyel rátok, megismeri a történeteteket, és ebből építi fel a ceremóniát.
Mert az „igen” két emberről szól. Érdemes úgy is megünnepelni.